Gersekarát
Weboldal
Gersekarát, Vas megye ősi központjától, Vasvártól mintegy 12 km-re, Zala és Vas megye határán lévő 800 lakosú község. Az erősen tagolt domborzatú, erdőkkel és szőlőhegyekkel borított táj, az erdők vadgazdagsága, a település határában lévő 33 hektáros tó és mindezek háborítatlan nyugalma kellemes környezetet kínál a pihenni vágyóknak. A természeti harmóniát szerencsés módon tölti meg tartalommal a helybeliek által ma is ápolt népi kultúra, melynek múltjában az építészeti emlékek, haranglábak, védett pincesorok, jelenében az élő szőlő- és borkultúra, a helyi gasztronómia és a hagyományos népművészeti és kulturális programok nyújtanak bepillantást.
Gersekarát Gerse és Karátföld egyesítésével jött létre, Gerse első okleveles említése 1272-ből származik, Karátföldé pedig 1313-ból. A hegyháti település népessége 1870-től 1949-ig folyamatosan és egyenletesen nőtt, a csúcsot a II. világháború után érte el 1563 fővel. Azóta viszont népességszáma csaknem a felére esett vissza 1990-ig. Mindez döntően az elvándorlásnak köszönhető, ami az 1960-as évtizedben volt a legerőteljesebb. A 80-as években a község fogyása lefékeződött és lakosságszáma csak kisebb mértékben csökkent.
Gersekarát egy mikrotérség központja intézményei révén. A község 3 település (Gersekarát, Sárfimizdó, Telekes) körjegyzőségi központja. A faluban postahivatal, orvosi rendelő, fogászat, védőnői szolgálat, fiziotherápiás rendelő, napközi otthonos óvoda, 8 osztályos általános iskola, sportcsarnok, művelődési ház, könyvtár és Teleház működik. A falu humán erőforrásai közepesek, átlagosak. A korstruktúra nem annyira kedvezőtlen, fiatalabb kissé a Vas megyei falusi átlagnál.
Gersekarát turisztikai értékek tekintetében a Vasvári kistérség egyik legjobb adottságokkal bíró települése. A falu határában lévő 33 ha-os Olimpia tó, valamint kér előtározója kedvelt kirándulóhely, horgászparadicsom. A tó vize fürdésre és vizisportok űzésére is alkalmas, szépen gondozott partján strandolásra és kempingezésre is lehetőség van. Jelzett túra útvonal is áthalad a településen. Kemping, panzió, vegyesboltok, vendéglátóhelyek, falusi vendégházak, a tóparton büfék szolgálják az idelátogató turisták ellátását és kényelmét
A település központjában egy tölgyes erdő ölelésében található az úgynevezett Fias-tó, mely egy természetes tó, gazdag növény- és állatvilággal. Ettől nem messze ered a Csengő patak, mely a két falurész dombjainak völgyében folyva táplálja a Csengő - előtározót, az pedig a nagy víztározót. A patak két partját jellegzetes fák, bokrok borítják.
A Fias-tó mellett található Gersekarát Sportcentruma, modern sportcsarnokkal, automata tekézővel, füves és bitumenes sportpályával. A tavat körülvevő tölgyes egy részében van kialakítva a község millenniumi parkja. A parkban a község templomának a jelképe a szent kereszt, államalapító Szent István, felesége, Gizella és fia Imre herceg látható.